
Páros országos bajnokság
Ami az open/nyílt kategóriában a Prémium Liga kupasorozat, az a párosoknak a Páros OB. A CESA® ugyan egy fiatal szervezet, de az egyik legfontosabb program a páros verseny megrendezése, melyre pályázatot írunk ki. Települések és cégek is jelentkezhetnek a házigazda szerepre. A verseny leírása: versenyzők párba csoportosulva neveznek a versenyre. Az előre megadott versenyszámokra el tudják végezni a felkészülést, majd a versenyen bizonyíthatják azt, hogy nem csak erősek, hanem összhangban is együtt tudnak dolgozni a sikerért!
További hasznos információk
A szervezet célja az erősportágak – kiemelten a strongman sport – népszerűsítése, versenyzési, sportolási lehetőség biztosítása az érdeklődők számára a pandémia ideje alatt jelenleg Magyarországon, a járványügyi helyzet feloldását követően pedig közép-Európai szinten.Az Egyesület első számú céljaként tűzte ki, hogy az ország vezető erősember versenysorozatát a Prémium Liga kupasorozatot saját szervezésben tovább megrendezi és ápolja a hagyományait.
Versenyzési lehetőséget kínál a Felföldi Játékok, a Crossover (kevert erősportok) kedvelőinek, valamint 2021-ben országos kupát szervez a hölgyeknek is. A ’21 év nyarán négy állomásos sorozatban a masters korú versenyzők is versenyzési lehetőséghez jutnak.
További versenyeink
Az Egyesület elsõ számú céljaként tûzte ki, hogy az ország vezetõ erõsember versenysorozatát a Prémium Liga kupasorozatot saját szervezésben tovább megrendezi és ápolja a hagyományait.

A CESA® - Közép-Európai Erősember Szövetség 2020 őszén alakult meg a sportág jelenének kiváló versen...

Ami az MMA a küzdősportban az a crossover az erős embereknek. Válogatott versenyszámok összeállítása...

Négy fordulóra tervezett CESA® Kamionhúzó Liga versenysorozat nyílt, női, könnyűsúlyú és masters kat...
Szombat, 2023, Október 7 - 10:00